Referenciáink

Alexet, az S and S Hungária Kft. ügyvezetőjét még a cég alapítása előtt ismertem meg, és szinte a kezdetektől fogva az ügyfelük vagyok, teljes megelégedettséggel. A cég filozófiájának része, hogy Alex a vevőkörét tudatosan úgy építi fel, hogy fókuszát elsősorban nem magára az adott üzletre, hanem az üzleti kapcsolat minőségére helyezi. A cég ügyfeleként mindig azt érzem, hogy rám fókuszálnak, én vagyok a középpontban, és ennek megfelelően a kommunikációnk is nagyon gördülékeny. Bármilyen problémára gyors és korrekt választ kapok tőlük, ezen túlmenően pedig a projektek implementációja is mindig gyorsan megtörténik. Számos nagy projektünk volt együtt, mint Check Point tűzfal migráció és Microsoft Azure megoldások. Nemcsak azt tudhatom mindig előre, hogy ezeket gondos tervezés előzi meg, hanem abban is biztos lehetek, hogy az implementációt gyorsan, és cégünk számára a leginkább “fájdalommentesen”, azaz minél kisebb leállással fogják megoldani. Ügyfélkapcsolatai ápolására Alex kifejezetten nagy hangsúlyt fektet, sokszor szervez különféle programokat (volt már sétarepülés, kutyás bemutató, szélcsatornában repülés), ami még közvetlenebbé teszi a munkakapcsolatunkat. Ami pedig nekem ezen, és az elvégzett projektek színvonalán túlmenően különösen szimpatikus, az a cég társadalmi felelősségvállalása, Alex nagyon komoly hangsúlyt fektet arra, hogy a cég bevételének egy részét mindig visszaforgassa valamilyen jó ügy érdekében, például rászorulók, vagy épp kutyamenhely támogatására, így amikor velük kötök üzletet, ez a tudat jó érzéssel tölt el engem is.

Bernáth Zoltán

Bisnode Magyarország Kft.
Informatikai vezető

„Az S and S Hungáriát, valamint annak vezetőjét, Alexet régóta ismerem és nagyra becsülöm. Üzleti kapcsolatunk anno egy átlagos árajánlat kéréssel indult, amire (pár egyeztető kérdést és gyors igényfelmérést követően) egy csodálatosan személyre szabott választ kaptunk. Már akkor meglepett az a fajta alaposság és odafigyelés, amivel felénk fordultak. Teljeskörű megoldást biztosítottak számunkra – egy kézből! Biztonságban éreztem s érzem náluk az ügyeinket a mai napig: megbízható és alapos csapattal dolgoznak. Annak pedig kifejezetten örülök, hogy annak idején nem csak elnyerték a szakmai bizalmunkat, de a mai napig meg is tartották!”

Tollár Mónika

Kreatív online marketing manager, tanácsadó
Kulturális produkciós vezető

“A cégnél én vagyok felelős minden informatikai jellegű kérdésért, illetve a felmerülő problémák megoldásáért. Azért dolgozom együtt hosszú évek óta az S and S Hungária Kft.-vel, mert mindig a kéréseimnek és a cég igényeinek megfelelő megoldásokkal állnak elő. Ha nekem fontos valami, akkor az nekik is fontos. Ha gyorsan van szükségem valamire, számíthatok a tőlük telhető leggyorsabb reakcióra. Cégünk Cisco hálózati és IP telefon rendszerének elemeit is tőlük szereztük be, és évek óta ők szállítják cégünk vírusvédelmi és tűzfalas megoldásának frissítéseit is. Rájuk támaszkodunk az informatikai projektjeink kivitelezése során. Náluk azt érzem, hogy valóban rám figyelnek, és ezért kivétel nélkül cégre szabott ajánlatokat, megoldásokat kapok tőlük. Kiemelném felelősségvállalásukat és környezettudatos gondolkodásukat, melynek keretében segítenek nekünk az informatikai és elektronikai hulladék, valamint a veszélyes anyagok elszállításának megszervezésében is.”

Nagy Géza

Iscar Hungary Kft.
Informatikus

S and S Hungária Kft. Minden jog fenntartva. I Adatkezelési tájékoztató